Hygge – A dánok boldogító trükkjei

Sziasztok!

Sokat gondolkodtam azon, hogy miről is szóljon az első poszt, amivel inspirálni szeretnélek titeket. Számtalan téma és ötlet merült fel. Végül hétvégén a kora reggeli kávézgatás közben, a macskám, Spuri befészkelte magát az ölembe, és lágy dorombolásba kezdett. Csak én és macskám a tökéletes idillben.

Elmerültem a csendben, a kávé finom illatában, a megnyugtató dorombolásban és a pillanat varázsában. Hálás voltam azért, hogy átélhetem ezt. „Ez annyira hygge (hügge)!”– gondoltam. Ekkor beugrott a tökéletes téma, amiről írhatnék. Miért ne osszam meg veletek, hogy mi is a hygge, amit a dánok a boldogság kulcsának tartanak.

De mi az a hygge? A szót egyszerűen képtelenség pontosan lefordítani, csak körülírni lehetséges, hisz a jelentése sokkal összetettebb annál, hogy egyetlen szóval kifejezzük.
„A hygge inkább szól hangulatról és élményről, semmint a dolgokról. Arról, hogy együtt vagyunk a szeretteinkkel. Az otthon érzéséről. Hogy biztonságban vagyunk, védve a világról egy olyan helyen, ahol elengedhetjük magunkat." – írja Meik Wiking (Boldogságkutató Intézet igazgatója) Hygge című könyvében.
A hygge a világ jelentős részén fellelhető valamilyen formában. Hollandiában például gezelligheidnak hívják, Norvégiában koselignek, míg Kanadában hominessként, Németországban pedig Gemütlichkeitként van a köztudatban.

A szó tehát magába foglalja:
az otthonosságot,
a meghittséget,
az élet apró örömeit,
a megnyugtató környezetet,
a harmóniát, valamint
a családdal és a barátokkal töltött időt.

Az egész lényege tehát, hogy élvezzük a pillanatot, és próbáljuk meg lelassítani magunkban a rohanó világot.


A Meik Wiking könyvében fellelhető hyggekiáltvány a következő lépéseket foglalja magába a tökéletes hygge hangulat átéléséhez:
  • HANGULAT – Oltsd le a villanyt!
A dánok 28%-a mindennap gyújt gyertyát, akár többet is egyszerre. Ezenkívül az étkezéseknél is az ilyen típusú fényforrást preferálják a lámpa helyett.
  • JELENLÉT – Legyél jelen – itt és most.
Jelen kell lenni a pillanatban, hogy teljes kikapcsolódást nyújthasson az érzés, ezért célszerű kikapcsolni vagy félre tenni a telefonokat és egyéb zavaró tényezőket.
  • ÉLVEZET – Kávé, csokoládé, sütemény, torta, édesség. Még! Még! Még!
A dánok nem vetik meg a „bűnözést”, épp ellenkezőleg. Nagy örömmel fogyasztanak olyan ételeket, amik bár nem feltétlenül egészségesek, örömöt okoznak nekik. Ebben a pillanatban ne sanyargasd magad, ne törődj a diétával. Tedd azt, és edd azt, ami jól esik.
  • EGYENLŐSÉG – A „mi” és az „én” előtt. Osszuk meg a feladatokat és a műsoridőt.
Ez egy nagyon fontos pont, ugyanis ezzel nemcsak a saját harmóniánkat, hanem társas kapcsolatainkat is megvédjük, és egyensúlyba hozzuk.
  • HÁLA – Fogadd el. Lehet, hogy már nem lesz jobb.
Az ember rengeteg dologért lehet hálás, hiszen minden esetben van valaki, akinek rosszabb a helyzete a sajátunkénál. Persze, ha nehéz szituációban vagyunk, nem arra gondolunk először, hogy „biztos van, akinek rosszabb”. Viszont sokat segíthet, ha megpróbáljuk mindennek a jó oldalát észlelni.
  • HARMÓNIA – Ez nem verseny. Már szeretnek téged. Nincs szükség melldöngetésre.
A harmónia kulcsa az, hogy elfogadjuk magunkat, az életünket és társas kapcsolatainkat. Meg kell próbálnunk elkerülni olyan szituációkat, amik felboríthatják ezt a fontos dolgot. Ilyen például a felesleges veszekedés vagy egy kihagyott mosogatás. Ha valamit elfelejtettünk megtenni, ajánljuk fel segítségünket, és ígérjük meg, hogy pótoljuk az elmaradást.
  • KÉNYELEM – Helyezd magad kényelembe. Tarts szünetet, most minden a kikapcsolódásról szól.
Nyugodtan vedd fel a kedvenc mackó nadrágodat és a legbővebb pólódat/pulóveredet, ugyanis ez a pillanat csak arról szól, hogy testileg és lelkileg is ellazulj.
  • BÉKE – Nincs szükség drámára. Vitatkozzunk politikáról máskor.
A dráma szükségtelen stresszt kölcsönöz, ezért ha vitás kérdéshez érkeztek bármilyen téren, érvekkel próbáljátok meg megkeresni a legjobb megoldást, így lesz a leghatékonyabb és legegyszerűbb. Próbáljunk meg magunkkal és társainkkal is a lehető legbékésebb kapcsolatban lenni. Ne provokáljuk a körülöttünk lévőket, inkább legyünk mindenkivel kedvesek, és akkor nagy valószínűséggel mi is ezt kapjuk vissza.
  • EGYÜTTLÉT – Építs kapcsolatokat és narratívákat.
Igyekezz minél többet együtt lenni szeretteiddel, töltsetek minőségi időt egymással, mutassátok ki az érzéseiteket, és beszéljétek meg a kapcsolatotokban felmerülő észrevételeiteket is.
  • MENEDÉK – A sajátjaiddal vagy. Ez itt a béke és biztonság szigete.
A hygge egy menedék is lehet, ahova akkor „futunk”, ha szükségünk van egy kis nyugalomra, és a mindennapi stressz csökkentésére, hiszen a mai világban rengeteg kellemetlen helyzet várja az embert, ezért mindenképp előnyös, ha teremteni tud egy olyan környezetet, amely segít elfeledtetni vagy megoldani a gondokat, hogy utána újult erővel fogadjuk az érkező kihívásokat.

Köszönöm, hogy elolvastad! Ha van bármilyen észrevételed, vagy hozzászólnál a témához, esetleg vannak saját „hygge tippjeid”, kérlek, írj egy kommentet!

Megjegyzések